Nemes Anna Könyvmustra című videósorozatának legújabb részében szerzőnkkel, Tóth Júlia Évával beszélgetett. Az interjú apropóját a Borikönyv írójának első, 2024-ben megjelent meg Hozzávalók két személyre című verseskötete adta. Miért fontos Tóth Júlia Éva számára a csillagászat? Milyenek az izlandi hétköznapok? Miről szólnak a Hozzávalók két személyre versei? Ezekről, és még sok izgalmas kérdésről esik szó a Könyvmustrában.
Tóth Júlia Éva íróként a Péterfy Bori életét feldolgozó Borikönyvvel debütált. A 2022-ben megjelent kötet egyedi hangneme és sajátos hangulata miatt hamar népszerű lett az olvasók körében, még megjelenése évében elnyerte Év Könyve 2022 közönségdíját. A Borikönyvet Bödőcs Tibor, hazánk egyik legismertebb humoristája is méltatta. „A Borikönyv – Jelenetek Péterfy Bori életéből sokkal izgalmasabb mű, ahol a költészet színpadáról stage divingol a főhős a valóságba és vissza a színpadra. Felszabadító szabadság árad a sorokból, ekkora női erőt utoljára a Kill Billben láttunk a Menyasszonytól! Éljen Péterfy Bori, éljenek az olvasók."
2022 további változásokat is hozott szerzőnk életében, ugyanis először Svédországba, majd Izlandra költözött, ahol azóta is él. Az izlandi hétköznapok írói munkásságára is nagy hatást gyakoroltak. A Hozzávalók két személyre verseiben a szigetország helyszíneivel, tájaival, hangulatával is találkozunk. A szépirodalom és a popkulturalitás határán mozgó versek súlyos párkapcsolati problémákkal, valamint az azokban keletkező traumákkal feloldásával, kimondásával foglalkoznak.
Kemény Zsófia költő, slammer így foglalta össze élményeit a kötet kapcsán: „Ez a kötet zuhanás lassított felvételben. Az előbb még vígan szelfiztél a szakadék szélén a szép magyar tájat elcsúfító gyárral, és először fel sem fogtad, hogy hanyattestél. A zuhanás felénél jössz rá, hogy a földet érés jelenthet halált is. Végül földet érsz, és élsz. Az még hagyján, hogy a zuhanás előtt készített képről hiányzik a gyár, na de hogy kerültek rá Reykjavík fényei?”
A Hozzávalók két személyre tavalyi megjelenésével egy gyerekkori álom is teljesült, hiszen szerzőnknek mióta az eszét tudja az írás és a zene az élete. Már kislány korában is különböző füzetekbe írta „regényeit” és a „magazinjait”, valamint énekelt és dalokat költött. Az azóta költővé, újságíróvá, kommunikációs szakemberré érett "kislány" életében egy újabb fontos fejezet a nemrég megjelent interjú, amit jó szívvel ajánlunk olvasóink figyelmébe is.