
Idén 30. alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált 2025. október 2. és 5. között. Magyarország egyik legnagyobb irodalmi rendezvénysorozata ezúttal új helyszínen, a Bálnában fogadja a könyvek szerelmeseit. Az idei esemény azonban más miatt is különleges lesz, ugyanis szerzőnk, a világhírű dán írónő Janne Teller mint a Könyvfesztivál díszvendége érkezik majd Budapestre.
A 2023 után újra hazánkba látogató Janne Tellert leginkább a Semmi című könyv szerzőjeként ismeri az irodalom iránt érdeklődő közönség. A regényben egy fiatal fiú, Pierre egyik nap azzal hagyja ott az iskolát, hogy „semminek nincs értelme, ezt régóta tudom.” Osztálytársai erre elhatározzák, hogy társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik, hiszen egyre durvább tárgyak és vállalások kerülnek a fontos dolgok halmára. Pierre ezek után is flegma marad. Kineveti a kamaszokat, akik ilyen áldozatokra képesek, csak hogy megtalálják az „értelmet“. Az osztálytársak éjszaka végül brutálisan bosszulják meg közönyét.
Nem meglepő, hogy az erkölcsi, filozófiai kérdéseket boncolgató ifjúsági regény megjelenése évében, 2000-ben nagy port kavart Dániában. Eleinte betiltották az iskolákban, majd egy évvel később váratlanul elnyerte a dán Kulturális Minisztérium Gyermekkönyv-díját – azóta kötelező olvasmány.
Az akkori dán kulturális miniszter így magasztalta a Semmit: „Janne Teller novellája nem kevesebbről szól, mint az élet értelméről. Ez a könyv mély benyomást tesz az olvasóra, és további gondolkodásra ösztönöz.”
A botránykönyv később nemzetközi bestseller lett, 2008-ban megkapta a legjobb ifjúsági regénynek járó francia díjat. Sikeres színdarab és film is készült belőle, amelyet Magyarországon is láthatott a közönség. Az évek során kultikussá érő Semmi iránt továbbra sem csökken az érdeklődés.Tavaly (is) kiadónk egyik bestsellere lett, hazai kiadása óta pedig már több mint 45 000 példányt vettek belőle az olvasók.
Janne Teller írói pályafutása természetesen nem állt meg ezzel a regénnyel. Az elmúlt évtizedekben több kiváló könyvvel jutalmazta meg a közönséget, elég, ha a Minden, a Ha háború lenne nálunk vagy a Gyere és a Macskaköröm című kötetekre gondolunk. Könyveiben mindig súlyos és kényelmetlen kérdéseket tesz fel, illetve olyan konfliktusokat helyez történetei középpontjába, melyek mindannyiunkat érintenek.
Ez a karakán kiállás nem véletlen, hiszen Teller írói pályafutása előtt az ENSZ és az Európai Unió gazdasági és politikai tanácsadójaként dolgozott szerte a világban. Munkája során olyan veszélyeztetett térségekben tevékenykedett, mint Tanzánia, Mozambik vagy Banglades.
A Scolar Kiadó teljes csapata és feltehetően az olvasóközönség is izgalommal várja a világhírű írónő érkezését. A vendégeskedése kapcsán annyit elárulhatunk, hogy nem csak Janne Teller előző munkáiról lesz szó budapesti tartózkodása alatt…