Janne Teller: Semmi - kritika

Amikor megkaptam a könyvet nagyon izgatott lettem. Már régóta el akartam olvasni, a suliban egyszer előadták (sajnos nem láttam), és a legjobb barátnőmnek is nagyon tetszett, szóval nem volt kérdés, hogy el akarom olvasni, csak még sosem került a kezembe, hogy tényleg leüljek és végigolvassam. Tehát megvolt a löket, amikor nekikezdtem, ezért is olvastam el gyorsan. A zöld borítója mindig is tetszett, az egész nem volt túl komplikált mégis átadta az üzenetet: megjelent rajta a szilvafa ága, és a Fontos Dolgok Halma is, legalábbis néhány elem belőle. Annyira cuki, hogy kisebb, mint egy „átlagos” könyv, mert azért a polcomon a könyvek magassága nagyjából megegyezik. Amíg olvastam a regényt végig abban reménykedtem, hogy valaki megkérdezi, hogy mit olvasok, és rávághatom, hogy semmit, de sajnos éppen senki se volt kíváncsi arra, hogy a Semmit olvasom.

A könyv dán kamaszokról szólt, ami már külön felkeltette az érdeklődésemet, mert nagyon szeretek más nemzetiségű fiatalokról olvasni, megtudni, hogy ők hogyan látják a világot, még ha ez a könyv évekkel ezelőtt játszódik, és azóta gondolom ők is változtak. Sőt, a dánok a legboldogabbak a világon egy felmérés szerint, amit még 2015 környékén végeztek, szóval gondolom megtalálták az élet értelmét, vagy csak nem próbálnak görcsösen keresni valamilyen értelmet, hanem csak igyekeznek élni az életet.

Visszatérve a könyvre dán, tizennégy körüli fiatalokról szól, akik egy osztályba járnak, és egy társuk, Pierre Anthon egy szép napon úgy dönt, hogy az életnek nincs értelme, és minek szenvedni a suliban, vagy egyáltalán bármit is csinálni, inkább felmászik egy szilvafára, és onnan próbálja meggyőzni osztálytársait, hogy semminek sincs értelme. Persze ezt nem fogadják el, és be akarják bizonyítani neki, hogy az életnek igenis van értelme, ezért kezdik el építeni a Fontos Dolgok Halmát.

Számomra nagyon fura volt, hogy egy tizennégy éves fiú otthagyja az iskolát, és nap, mint nap kiabál egy szilvafáról, és egy felnőtt se szedi le onnan, és mondja neki, hogy mostmár azért ideje iskolába menni. Tudom, hogy a könyv üzenete nem jött volna le, ha megmondják neki, hogy szálljon le, de én nem tudnék fél évig egy szilvafán csücsülni úgy, hogy nem jön ki a rendőrség, gyerekvédelem, és még ki tudja milyen intézmények. Ezen kicsit fennakadtam, de tudom, hogy az írónő el kellett tekintsen ettől, hogy át tudja adni az üzenetet, szóval annyira nem bánom, mert fantasztikus könyv volt.

A Fontos Dolgok Halma az elején jó ötletnek tűnt, de aztán kezdtek eldurvulni a dolgok, és a legdurvább, hogy mindenki annyira hitt benne, hogy félretették saját magukat, és a lelkiismeretüket csak, hogy be tudják bizonyítani Pierre Anthonnak, hogy az életnek igenis van értelme. És ami a legfurább, hogy annyira be akarták bizonyítani az igazukat, hogy életet áldoztak fel azért, hogy bebizonyítsák van értelme az életnek. Az egész azért ment át ennyire durvába, mert Pierre Anthon kétséget ébresztett bennük, nem csak az osztálytársuknak akartak bizonyítani, hanem saját maguknak is, hiszen éppen készültek belépni a felnőttek világába, ami egy nyers világ, és minek is kűzdeni ott, ha az életnek nincs is értelme. És mivel éppen kamaszok most kezd igazán kialakulni a személyiségük, miben hisznek, mit szeretnek, hol vannak a határaik, és ezek a dolgok határozzák meg őket, viszont ezeket a dolgokat is kell a Fontos Dolgok Halmára tenni. Nem csoda hát, hogy miután kiteljesedett a halom üresnek érzik maguknak, és megbánták az egészet, hiszen kik lesznek ők, miután feláldozták a számukra legfontosabbat?

A vége külön tetszett, szerintem méltó lezárás volt a könyvnek. Tettek valamit, amit megbántak, de nem tudják visszacsinálni, és kitörölni sem tudják, ezért a főszereplő inkább tanul belőle: „És azt is tudom, hogy az élet értelmével nem szabad játszani.”

Összességében nagyon tetszett, megint csak bosszankodok magamon, hogy eddig miért nem olvastam el. Az írónő mindig tudta, hogy mivel lepje meg az olvasót, vagy mikor ne fedjen fel túl sokat történésekből. Bátran ajánlom mindenkinek, akár megtalálta már az élet értelmét, akár még csak keresi, mert biztosan nyújt majd neki valamit a történet.

 

Albert-Nagy Henrietta, 2018