Leírás
Az elmúlt húsz évben kialakult egy új, széles utakat biztosító virtuális világ, az internetes hálózatoké. Hogyan védjük meg az itt közlekedőket? Hogyan hívjuk fel a figyelmet a veszélyekre és a kockázatokra? E könyv szerzői úgy gondolják, hogy ki-ki a maga szakterületén tud valamit, amit ha elmond az internethasználóknak, segít megóvni őket sok későbbi „ütközéstől”, balesettől, problémától, a kockázatoktól és a mellékhatásoktól.
E könyv szerzői az önmagukért felelősséget vállaló fiatal és idősebb felnőttekhez szólnak: szülőkhöz, tanárokhoz, akik felelnek gyermekeikért, a környezetükben lévő fiatalokért és tanítványaikért, hogy segítsék őket minél kisebb kockázattal élvezni az internet nyújtotta színes, új világot.
A könyv egyes fejezetei a technika természetéből fakadó veszélyeket is ismertetik, nagyobb hangsúlyt kap ugyanakkor a személyi adatok védelmének, az internetfüggőségnek, a hacker fogalmának és szerepének, a gyerekek, fiatalok és az internet viszonyának kérdése, valamint a személyes kiszolgáltatottság és az általánosítás kockázata. Külön fejezet foglalkozik a térinformatika elméletével, fejlődésével és kockázataival.
TARTALOM
Talyigás Judit
Felvezető
Csepeli György
Veszélyesen élni? Avagy az internethasználat kockázatai
Szabó Endre Győző
A személyes adatok védelmének kérdései a virtuális világban
Rácz Bencze
We watch you watch
Székely Iván
Kukkoló társadalom – avagy van-e még függöny virtuális ablakunkon?
Demetrovics Zsolt–Koronczai Beatrix
Az internetfüggőség néhány pszichológiai vonatkozása
Z. Karvalics László
Az univerzális kvantor rémuralma – avagy a veszélydiskurzusok logikai szerkezetéről
Talyigás Anikó
Az informatikaoktatás dinamikája
Vajda Zsuzsanna
A gyerekek és a számítógép
Szabó György
Virtuális világ és valós tér. Utópiák, realitás, veszélyek
Turchányi Géza
Tévedések vígjátéka – avagy hány internethasználó is van?