Nagyapám fegyvert rejteget

A százados úr csendes, jó humorú ember volt, aki jóformán egyáltalán nem törődött a politikával. Az első világháború kitörése előtt nyugodt jómódban élte a Pajzán Farsangnak becézett békeévek mindennapjait. Úgy élt, mint a többi budai polgár. úgy élt, mintha az aranykor évei sohasem érnének véget.

Mi vehette rá ezt a kedélyes embert arra, hogy néhány évvel később egy zászlóalj felszereléséhez elegendő hadiarzenált rejtegessen a házában? Minek kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy ez a mókamester hírében álló, jó humorú úriember szembeszálljon az antant katonai ellenőrző bizottságával, a pestiek által megvetően „szaglászó bizottság”-nak nevezett testülettel?

Gärtner-Kertész Tibor, a kései unoka kiváló alibit talált a soha nem ismert nagyapa személyében: időutazásra invitál bennünket. Korabeli sajtóidézetek, levéltárak mélyén porosodó kéziratok, a magyar kémelhárítás titkos iratai, szerteágazó angol, francia, orosz források adják a korrajz alapját. A szerző előszeretettel idézi fel a száz évvel ezelőtti világ hétköznapjait, a korabeli pletykákat, hazugságokat, ostobaságokat. Kajánul mosolyog: tisztában van vele, hogy ismerjük a folytatást, a következő száz év történéseit. Miként azt is tudja, hogy néha majd elbizonytalanodunk: száz évvel ezelőtti vagy mai történetet olvasunk-e.

IDE KATTINTVA BELELAPOZHAT A KÖNYVBE!

KRITIKUSI-OLVASÓI LEVELEK

Szerintem ez egy tudományos igényességgel megírt könyv, látni a nagyon szigorú válogatást, rendszerezést, a kemény, hosszantartó és komoly kutatást mögötte. De mégis, olvastatja magát. Szenvedélyes írás, nem könyvtárszagú tanulmány.

Tetszett, hogy mindig visszatérsz az eredeti témához, azaz nagyapád történetére, ami végül is csak egy keret, egy csontváz, de mindezt úgy szerkeszted, hogy az olvasó újra meg újra bele tud kapaszkodni a személyes látásmódba, egy ’kitalált nagyapa’ szemszögébe. Éppen ez az, ami megadja a mű szilárd alapját. Ugyanakkor nekem nagyon tetszett a könyvben vissza-visszatérő irónia és humor. Háborús, polgárháborús időkről ritkán olvas az ember efféle humorral fűszerezve…

Jól és világosan vázolod ezt a történelmi korszakot, sok-sok új és érdekes adattal, tényekkel, adalékokkal, tréfákkal. Talán más író kezében mindez túl nehézkessé válhatott volna. Rengeteg történelmi értekezést olvastam már a legkülönbözőbb időszakokból, de ezek többsége néhány oldal után bizony nyögvenyelősnek bizonyult.

S végül a tény, hogy soha de soha nem tanultunk a múltból: mi magyarok mindig azt hittük, hogy számítunk a nyugatnak.

Gratulálok, és köszönöm a remek élményt, amit a könyv nyújtott, s várom a következőt.

(Kati Brown, Anglia)

A középiskolában hadilábon álltam a történelem tanulással; bár mindig jelesre feleltem és vizsgáztam. Valahogy a történelem „lényege” nem érintett meg tizenéves koromban, értelmetlen múltbéli események logikátlan sorának tartottam.

Az Ön könyve azonban nagyon-nagyon megindított. Egyszerűen elbűvölt az alaposság és igényesség, amellyel a történelmi dokumentumokat és beszámolókat feldolgozta, és beleillesztette a könyv narratívájába a megfelelő helyeken. Ami még ennél is jobban megfogott, azok a személyes hangvételű, családi beszámolók, amelyek számomra felértek egy valós időutazással. A magyar hadsereg állapotát, Magyarország és a magyar polgárság sorsát olyan őszinteséggel és keserédes humorral közelíti meg (és köti össze a család történetével), amellyel egyszerre tájékoztat, nevel, elgondolkodtat, és a téma keserűsége ellenére, még szórakoztat is. Nagyon tetszik a stílus és hangvétel, amellyel ír! A nemzetközi példák, az egyes külföldi szereplők bemutatása remekül árnyalják a képet, ezáltal még jobban megismerhetjük a század eleji helyzet összetettségét, ráadásul a politikai hatalmak mellett az egyén helyzetébe, nézőpontjába, szerepébe is beleláthatunk.

Gratulálok!

(Szabó Zsófia közgazdász)