Tisza Kata: „A semmiből kell időnként újrateremtünk és újradefiniálnunk önmagunkat”

Tisza Kata új könyvében 68 történeten keresztül ismerkedhetünk a semmivel, ami végtelen súlyával nehezedik mindennapjainkra. A kötet megjelenése kapcsán Tisza Katával beszélgettünk a kötet koncepciójának megszületéséről, a semmiről és önmagunk újrateremtésének cseppet sem könnyű útjairól.

Hogyan éled meg az új könyv megjelenését? 

Eddig minden könyv után inkább csak bizonytalanságot éreztem, hogy vajon jól összeszedtem-e, amit a témáról közölni szántam, sikerült-e eltalálni a hangnemet, a műfajt, elég szerteágazó-e és megbízható szakmailag, elég innovatív-e, kinyit-e ajtókat, amelyek korábban zárva voltak. Megannyi kérdés zakatolt bennem. Most viszont végtelen nyugalmat éreztem, amikor befejeztem, egy olyan mélyen megküzdött és kihordott megkönnyebbülést, mintha ténylegesen átcipeltem volna saját magamat is a semmi túloldalára. 

Mit jelent számodra ez a „semmi”?  

A semmi megszelídítése egyszerre egy filozófiai, pszichológiai és irodalmi útvonal, minden korábbi útvonalkísérletem esszenciája, és egyben meghaladása. A semmi olyan pontja az életútnak, amiről kevés szó esik, és talán nem is tudatosodik, mi is ez pontosan. A semmit annak megjelölésére használom, amikor kiüresedik, összeomlik, vagy kudarcot vall egy korábbi életszakasz, cél vagy kapcsolat. Netán elváltunk, akitől szükségszerű volt, és még terápiás önismeretbe is jártunk, elhagytuk a régi sémáinkat, változtattunk, és mindent megtettünk, ami elérhető volt, aztán mégis úgy találjuk, minden hiába, mert az életünk nem lett jobb, netán egyenesen rosszabb.

Ez a semmi az átmenet folyamata, amikor a régi életünk helyett és után még nem keletkezik egyből új élet, mert azt meg kell szülnünk úgy, hogy nincsen semmilyen előzménye és külső kapaszkodója, hiszen elengedtük mindet. Ebben a helyzetben teljesen új attitűdöt kell meglelnünk, saját magunkból és magunkban. Ebben a példátlan folyamatban kísér ez a könyv, a semmi megszelídítésén keresztül a túlpartra. 

A kortárs kelet-közép-európai irodalom egyik legjelentősebb motívumává vált az elmúlt évtizedben a „hiány”, ami ilyen módon igen közel van a „semmi”-hez. Mit gondolsz erről? 

A hiánynak számos rétege és verziója lehetséges. Nem maga a hiány a döntő ebben, hanem a saját viszonyulásunk a hiányhoz. Egyrészt, hogy tudatosítjuk-e, tehát felszínre kerül, és megengedjük-e az ehhez fűződő érzéseinket. Vagy nem is tudatosodik, hogy ez hiány, és nem engedjük felszínre ennek fájdalmát, elnyomjuk. Ha nem tudjuk és nem engedjük, akkor abból sosem lesz semmi, vagyis nincs lehetőség a túljára kerülni. Hiszen ahhoz, hogy ezt meggyógyítsuk magunkban, ahhoz először meg kell élnünk hiányként, és viszonyulnunk kell hozzá valahogyan. Ebből a viszonyulásból fog kinőni a semmi. Én a hiány megmutatását csak úgy önmagában nem szeretem, mert abban nem látom a fejlődést. Én azt szeretem, ha felszínre kerülhet a hiány érzelmi valósága is, és ha felelősséget vállalunk az érzéseinkért, mert akkor tudjuk megragadni a cselekvést is, ami képes a semmit aztán valamivé tenni. A semmi már tehát a reflektált hiány utáni mezőt jelenti. 

68 egzisztencialista életkép, és mindez úgy, hogy egy éve jelent meg a legutóbbi köteted. Ha jól számolom, ez havi öt-hat novella, ami rendkívül intenzív munkát jelent...  

Mára rájöttem, az elmúlt két évtized tapasztalatából kiindulva, hogy számomra ez jelenti a túlélést is és az életet, hogy minden érzést, gondolatot, történést, ami ér, átalakítok képpé, szöveggé, történetté. Hozzárendelek valamilyen pszichológiai vagy filozófiai keretet, és azon belül értelmezem és kibontom, tehát az egyediből az általános felé haladva, így egyszerre lesz nagyon személyes, ugyanakkor univerzális is. Ezzel a procedúrával saját magamat is át tudom emelni a nehézségeken, meghaladva őket, de kidolgozok, minden egyes kötettel, újfajta útvonalakat és stratégiákat, amiket aztán mások is a saját életükben alkalmazni tudnak. Ehhez szükségem van rengeteg saját élményre, úgy az életemből, mint a mindennapi praxisomból, szükségem van a háttér szakmai ismeretekre, hogy ezeket értelmezhessem, és az irodalmi történetmesélésre is, hogy mindezt olvasmányossá összefűzzem. Elfogadtam, hogy számomra az írással válik teljessé a létezésem, és mindaz, amit és ahogyan csinálok, a saját identitásom része. 

Ahogy A semmi megszelídítése című írásában, Tisza Kata történeteiben kiemelt helyet foglalnak el a jelenkor női történetei. Ennek az elhivatottságnak és a szerzőnk évtizedes munkájának elismerése, hogy jelölték a Glamour Women of the Year Az év írónője díjára. Ha szeretné Tisza Katát támogatni, szavazzon rá a woty.glamour.hu/szavazas oldalon!