„A szusival pózoló influenszer lányok se a dizájner hálószobába születtek” – Interjú a Törtarany c. könyvről

Szerzőfotó: Kállai Márta

 

 

Vályi-Nagy Erika évtizedek óta ír. Történetek születnek a tolla nyomán nőkről, nőknek. Újságíróként a legolvasottabb női magazinok szerzője, szerkesztője, fiatal újságírók mentora. Emellett novellák, és ha minden igaz, regények szerzője, de eddig erről pár emberen és az asztalfiókon kívül senki sem tudott. 2023-ban állt először a nyilvánosság elé egy regénnyel, amely a Scolar Kiadó gondozásában Törtarany címmel jelent meg. A szerzővel a könyvről, a könyv főszereplőiről beszélgettünk, és arról, hogyan érett meg benne a történet. 

 

 

Majoros Nóra: A Törtarany gyerekkorom egyik kedves meséjét, a Holle anyót idézte fel bennem olvasás közben, majd az egyik oldalon konkrétan meg is említed a mesét. Jellemző kulturális trend a régi mesék újramondása, elég a mozifilmkínálaton végignézni. Mit jelent számodra a szegény, de szorgalmas lány és a gazdag, elkényeztetett lány ősi toposza, és miért érezted aktuálisnak újramondani?  

Vályi-Nagy Erika.: Bár szívesen írnám azt, hogy tudatosan építettem erre a mesére, valójában nekem is írás közben vált világossá: ez egy modern Holle anyó történet. A két szereplő a szemem láttára vált a gazdag, lusta és a szegény, szorgalmas lány alteregóivá, és járták be azt az utat, amit a mese tulajdonképpen kijelölt a számukra.  

Ami miatt fontosnak érzem újramondani ezt a történetet, mert a látszat sokszor pont az ellenkezőjét mutatja. Úgy tűnik, a gazdag és szép nőknek áll a világ, elég csak belepillantani egy sztármagazinba, elvegyülni a budapesti éjszakában, pörgetni a közösségi médiát. Rengeteg fiatal lány vágyakozik a csillogó életre, és mindent meg is tesz, hogy bekerüljön a kiválasztottak közé.  

Arról pedig nem hallani, nem olvasni, hogy milyen árat kell fizetni mindezért. Ez a hiány indította el bennem a könyvet. Megírni egy lány történetét, aki megkapta a csillogást. Vajon boldog? Hátradőlhet a karosszékben, mert elérte, amit akart? Milyen út vezetett idáig? Mit tud erről a család, apa, anya és jelen esetben a nővére?  

 

M. N..: 2017 és 2020 között nagy sikerrel futott a Feleségek luxuskivitelben című reality tévéműsor, amely a „gazdag lány” életét követi nyomon. Vajon miért vonz ennyi nézőt a képernyő elé ez a csillogó világ, és téged mi fogott meg benne? 

V.N.E.: A gazdagok és szépek iránti rajongás nem most kezdődött. Ez nyilván abból fakad, hogy egy átlagember számára elérhetetlen ez a világ, és minden rés, ahol bekukucskálhat, örömöt (vagy kárörömöt) okoz. Újságírói munkám során sok szép lánnyal hozott össze az élet (azaz a munka), így azt mondhatom, kicsit jobban beleláttam a kulisszák mögé. Ez is egy indok volt, hogy ezekből az élményekből könyv szülessen.  

 

M. N.: A társadalomba beivódott közhely, hogy a csillogó, luxus életmód és a tartalmas élet nehezen összeegyeztethető. Ebből a sztereotípiából nehezen kászálódik ki Amira vagy éppen a szeretője családja, de Rebeka is mintha várná, hogy – Holle anyó példájához visszatérve –, a végén ő lesz az, aki az aranykapun átmegy. Vajon ez történik-e? Szurtos marad-e Amira, és aranyba borul-e Rebeka?  

V.N.E.: Bár akarva-akaratlan ez a történet forogta ki magát, mégsem tudnék a kérdésedre igennel válaszolni. A valóságban nincs aranykapu, nincsenek eredendően rosszak és jók, mindenki éli a maga küzdelmes hétköznapjait. Döntéshelyzetek vannak, ahol mérlegre kerül maga az ember. Amira sokszor hoz értékrendi szempontból rossz döntést, mert csupán a felszínre koncentrál. Rebeka társadalmilag jobban elfogadott élete pedig úgy tűnik, unalmas kockákból tevődik össze. Nem véletlenül jelenik meg a könyvben hangsúlyosan a párkapcsolat, és maga a szerelem is. Azt gondolom, két jól kapcsolódó ember tud közösen nagyot alkotni, és kell egy otthon, ahol az ember önazonos tud lenni.  

 

M. N.: A könyved hősei, különösen Amira – de a többieket sem kíméled –, több súlyos traumával szembesülnek: jelen van az alkoholizmus, szexuális erőszak kapcsolaton belül és kívül, prostitúció, megcsalás, vetélés, mérgező szülők, munkahely elvesztése. Gondolom, újságíróként, íróként rengeteg női sorsot megismertél. Valóban ennyire traumatizáltak ma Magyarországon a közép- vagy felsőosztálybeli, megélhetési gondoktól mentes nők is? 

V.N.E.: Nem vagyok szociológus, ezért tartózkodnék attól, hogy tipizáljam ezt a társadalmi réteget. Csupán benyomásaim, történeteim vannak, és ezeket írom le. Főhőseim magyarok, itt élnek, innen származnak. Nem véletlenül helyeztem a családot egy vidéki faluba, hiszen be akartam mutatni, hogy a szusival pózoló influenszer lányok se a dizájner hálószobába születtek, hanem valószínűleg egy szoba-konyhás lakásba. Problémáik többsége olyan, amit mi magyarok nagyon is értünk: alkoholista családtag, rosszul szerető anya, erőszakos férfiak. Bevallom, nem traumatizálni akartam őket, csupán a valóságot leírni. Nekem is fájt, hogy a látlelet ilyenre sikeredett.  

M.N.: A sokféle trauma közül központi helyet foglal el a függőség. Amira számára a csillogó látszatvalóság iránti görcsös ragaszkodás státuszfüggőséggé válik. Minden függőség a valódi élet, tapasztalatok, fájdalmak tompítását szolgálja. Ha látjuk Amirában a függőt, és közben olyan iránt vágyakozik, amire titokban mindannyian vágyunk, akkor szerinted miért ítéljük el ezt olyan hevesen? Miért nem tudunk együttérzők lenni? 

V.N.E.: Viszonylag egyszerűen fogalmazok: mert ő szép és gazdag. És ezért irigylésre méltó. Aki a felszínre kíváncsi, az csak ennyit lát, és nem veszi észre, hogy micsoda teher lehet minden nap feltenni egy jó fotót magunkról, és várni, hogy jöjjenek a lájkok. Milyen félelem hathatja át a szép nőket, hogy mi lesz, ha egyszer ők is megöregszenek? Aki mélyebbre lát, az észreveszi a függőségek mögött megbúvó félelemmel teli embert, és annak a nyomorúságos kis életét.  

 

M. N.: A regény megírásakor mi volt a munkamódszered? Mennyire támaszkodtál kutatásokra (cikkekre, tanulmányokra, interjúkra, közösségi média tartalmakra), és mennyire a saját tapasztalataidra, élményeidre? 

V.N.E.: A gondolat, hogy megírom egy csillogásra vágyó lány történetét, már régen ott motoszkált bennem. A nőimagazin-újságírás számos olyan alanyt elém hozott, akik „inspiráltak”, valamint kiemelném a kozmetikusomat (ezért se véletlen, hogy Rebekát végül kozmetikába helyeztem), aki folyamatosan szállította nekem az információt. Az ő vendégkörében megfordultak ezek a lányok, évekig csak elképedve hallgattam a sztorikat, aztán egyszer úgy döntöttem, hát én ezt megírom.  

 

M. N.: A könyvbemutatón elárultad, hogy készül már a következő regényed, amely nem a Törtarany folytatása, mások a szereplői, a helyszínek, a téma. De szerzőként a következő könyv mégiscsak folytatás, az emberben folyamatosan, egymásba hurkolódóan érnek a témák. Hogyan születik ez a második regény, hogyan segít vagy gátol benne az első könyv megírása? 

V.N.E.: Kamaszkoromban fogalmaztam meg először, hogy regényt szeretnék írni. Ehhez képest hosszú éveket töltöttem el mással, és bár az újságírás is írás, azért mégsem ugyanaz az alkotói folyamat. A covid idején jutottam el oda, hogy minden adott volt egy nagylélegzetű mű elkészítésére, és akkor belevágtam. Olyannyira sokáig vártam ezzel, hogy mire hármat pillantottam (ez persze költői túlzás, de összességében tényleg gyorsan írtam meg), kiszakadt belőlem három könyv. A Törtarany a második. Az elsőben a családi viszonyaimat térképeztem fel, de sikerült olyan mélyre mennem, hogy nem tudom kiadni a kezem közül. A harmadik pedig egy párkapcsolat története, ami ha első olvasásra talán másabbnak is tűnik a Törtaranynál, valójában ugyanazon a vágányon halad. Bár szereplői nem csillognak, és nem is vágynak csillogásra, pontosan ugyanazt a küzdelmes életet élik, mint Amira és Rebeka.  

Azt még elmondanám, hogy nem terveztem a Törtarany folytatását (bár soha ne mondjuk, hogy soha), de nyilván elgondolkodtam, én magam miként látnám a jövőben a szereplőimet. Nem vagyok optimista. Úgy vélem, a többség nem tanul a hibáiból, visszatér a rossz mintáihoz, sok munka, segítség (terápia) kell ahhoz, hogy valaki szembenézzen önmagával, és változtatni tudjon. Szerintem Amira túl lusta és kényelmes ahhoz, hogy ezt a fájdalmas utat végigjárja.  

 

M. N.: Ha már elhintetted, mi a távoli sorsa a főhőseidnek, érdekel az is, vajon mik a te távlati terveid? Mi minden szerepel köztük az íráson kívül? 

V.N.E.: Kijöttem a magazinkészítés berkeiből, és bár néha írok egy-egy cikket, a mindennapos hajtás, határidők, lapzárta egyáltalán nem hiányzik. Mivel évekig tanítottam a Centrál Médiaakadémián újságírást, szerkesztést, így ebből a tudásanyagból építettem fel a saját online újságírás kurzusomat, amit remélem megtalál minden több írás, újságírás iránt érdeklődő. De legfontosabb dolog az életemben mégiscsak a regényírás, már formálódik az újabb történet, és folyamatosan gondolkodom újabb ötleteken.  

 

M. N.: Hogyan választasz könyvet nyárra? Szórakoztatót olvasol, ami kikapcsol, vagy régóta bakancslistás könyvet, esetleg olyat, amire az írás miatt van szükséged? 

V.N.E.: Leginkább kortárs magyar irodalmat olvasok. Érdekel, mit tartanak a kritikusok ma jónak, kit az olvasók, és igyekszem ebben a témakörben a hiányosságaimat is bepótolni. Most végeztem Krusovszky új regényével, Gerlóczy, Durica Katarina, Baranyai László könyve van éppen a polcomon. És valamiért (talán az írói megoldásai miatt) újraolvasom Szabó Magda: Ajtó című regényét.  

 

M. N..: Mi pedig reméljük, hogy hamarosan sok olvasó polcán sorakozhat a Törtarany mellett az új regényed is, és sokunknak okoz elgondolkodtató, szép perceket. Köszönöm szépen az interjút! 

 

Vályi-Nagy Erika könyve beszerezhető a kiadó honlapján, ahol a könyvről további érdekességek is olvashatók.