Helen Friel, Ian Friel: Titkok szigete - kritika

Titkok? Sziget? Milyen rejtélyes! - gondolhatják a könyvet böngésző gyerekek, vagy akár felnőttek. Vajon hogyan lehet egy sziget titkos, ráadásul ha egy olyan kis földdarabról van szó, amire a világ legbámulatosabb vidámparkját építették! Ha ezt a könyvet valaki a kezébe veszi, rögön egy robinzonádos kalandot sejt a címben szereplő „sziget” miatt. Úgy gondolom, hogy ebben a történtben nincs különösebb jelentősége a szigetnek, játszódhatna bárhol máshol is. Ezt a könyvet a Kaland Játék Kockázat lapozgatós könyvsorozathoz hasonlítanám az interaktív játékélmény miatt. Itt is te magad dönthetsz a sorsodról, annyiban azonban különböznek egymástól, hogy a Hoakes-szigeten csak egy úton tudsz tovább haladni, a történet vége minden esetben ugyanaz, amely egyelőre titok!

            A vidámpark építtetője nem más, mint Henry Hoakes, egy milliomos, aki pénzét állatok megmentésére és saját szigetének fejlesztgetésére fordította. Sajnos Henry pár éve eltűnt, és az általa megmentett állatok arra kérnek minket, azaz a Titkok szigete című könyv olvasóit, hogy segítsünk nekik, és találjuk meg együtt Henry Hoakes-ot. Ebben a közepesen nehéz küldetésben Henry beszélő állatai fognak minket támogatni. Megismerkedünk Ritával, a hangyásszal, ő foglalkozik velünk majd a legtöbbet, egyébként mondanom sem kell, hogy hangyász barátunk - saját állítása szerint - egy „zseni” és egy „kicsit sem hangyás hangyász”, hogy ez valóban igaz-e, csak akkor tudhatjuk meg, ha elolvassuk a könyvet, de hol is tartottunk...  Ott van még Granville, a gorilla, Zoltán, a zebra, Tina, a láma, Graakról a sirályról nem is beszélve.  Tehát az ő segítségükkel fogjuk megtalálni a vidámpark és sziget imádott – mert hogy az állatok teljes szívükből szeretik - tulajdonosát. Felmerülhet az olvasókban egy kérdés: hogyan, mit kell tennünk ahhoz, hogy megmentsük Henryt? Nos, ez egy jó kérdés. Először is, ki kell nyitni a könyvet az elején. Utána tovább lapozni a második-harmadik oldalpároshoz. Jobbra lent a lap alján találunk egy-egy feladatot, ha nincsen feladat akkor egy kisebb szöveg ad újabb elintéznivalókat, például megtalálni a képen elrejtett tárgyakat a könyvhöz mellékelt pirosszűrős fóliával ellátott eszköz, „nagyító” segítségével. Ha a feladatot helyesen oldjuk meg, a kis iránytű megmutatja merre kell tovább haladnunk, amelyet a  térképen követhetünk. Eltévedni nehéz, a könyv azonnal visszaterel a helyes útra, akinek mégis nehezen megy a megfejtés, az bármikor hátralapozhat a megoldókulcshoz, ebben megtaláljuk az összes jó eredményt és a morzejelekkel írt szöveg fordítását is. A térkép a tulajról elnevezett szigetet, Hoakes-szigetet ábrázolja rácsozottan. Minden mezőben szerepel egy szám, amely megmutatja a következő oldalt, ahová lapoznunk kell, tehát ha a feladat megoldása „KELET”, akkor a kiinduló ponttól keletre eső legközelebbi szám oldal-megfelelőjére kell lapozni.

            Szóval most már tudjuk hogyan jutunk előre, „Nincs más hátra, mint előre  tartja ezt – a roppantul ebbe az  olvasmányba illő - mondás, ugyanis tele van a könyv hasonló „közhelyes” szóviccekkel. Személyes kedvencem az Érzelmi hullámvasút a vidámparkban, amelyre ha felszáll az ember, a szintkülönbségtől függően fogják boldogság és szomorúság hullámok érni. Emellett különösen jó a Bölcsesség Fog önsegítő fülke is, ennek a mottóját szeretem nagyon, „Ugye nem FOG fájni az igazság”. Ezeknek a szellemes mondatoknak a többsége a térkép felső és alsó margójára van írva, bár a könyvben is található egysmás.

            Legtöbbször, ha felnyitok egy könyvet, nem elsősorban a szöveg tartalmára vagyok kíváncsi, számos másik dolgot is szoktam benne figyelni. Megnézem, hogy ki írta, mit tudok a szerzőről, milyen más általam ismert, vagy még ismeretlen könyveket jegyez. Felkeresem azt is, hogy milyen kategóriába sorolják az adott könyvet, szeretek például thrillereket, fantasykat olvasni. Nagyon néha, hangsúlyozom elég ritkán, még azt is megnézem, hány éveseknek ajánlják az adott könyvet, bár ezt legtöbbször figyelmen kívül hagyom. Számomra az egyik legfontosabb szempont a design, részben azért, mert a szüleim is ezzel foglalkoznak és ebben  a közegben nőttem fel, részben azért is, mert nagyon érdekelnek a művészetek és szerintem az illusztráció rengeteg tartalmi többletet ad a szöveghez. Ennek a könyvnek kiemelkedően jó a grafikája, kitűnően alkalmazza a kék-piros színek kombinációját. Egyrészt részletesen van megrajzolva, amely egyébként a nyomozásban is segítségünkre lehet, másrészt az is roppantul tetszik benne, hogy az egész könyv kollázs-szerűen van összeállítva, tele Rita, a hangyász által összegyűjtött újságkivágásokkal, régi, fekete-fehér fényképekkel,  hivatalos, vagy akár személyes, Henry által írt levelekkel.

            Mindenkinek ajánlanám ezt az olvasmányt, kicsiknek-nagyoknak, de legfőképp azoknak, akik ki nem hagynának egy izgalmas kalandot, tele állatokkal, régi levelekkel, megfejtetlen kérdésekkel... segíts az állatoknak, és mentsd meg velük Henry Hoakesot, az állatmentő aktivista milliomost! A nyomozást nem lehet túl korán elkezdeni, mert „Nincs túl kicsi munka, csak túl nagy”. Ha viszont mégis elfáradnál ebben az óriási munkában, csak ülj be egy ebédre a Szerény pitébe, amelyet csak ajánlani tudok, ugyanis „Stabilan két csillagos” és „Teljesen elfogadható”. Addig is, sok szerencsét kívánok a nyomozáshoz és a Hoakes-mentő-akcióhoz!