Viharfelhők és kezdő olvasók
Eső előtti, fülledt nyári napokon, kiadós ebéd után a szerkesztőségre is ráül a beszélgetős hangulat. A téma most éppen az volt, ki melyik kezdő olvasónak szánt könyvet szereti, és a tesztgyerekeknél melyik vált be. A kezdetben békés beszélgetésből aztán viharfelhők kerekedtek, mert mindenki egy kicsit mást tartott fontosnak. Volt, aki az olvashatóságot, volt, aki inkább pedagógiai, irodalmi, vagy szülői szemmel értékelte a műfajt. No, de hogyan is működik ez az önálló olvasás dolog, és mi az a fal, amit át kell ugrani ahhoz, hogy a túloldalán kitáruljon a fantázia birodalma?
A gyerekeknek a születésüktől fogva történeteket mesélünk: a hétköznapi dolgokról, sétáról, boltba menésről, a háziállatainkról, a családról. Így próbáljuk megragadni a figyelmüket, elűzni a félelmüket. Később mesekönyveket adunk a kezükbe, tele színes képekkel, amelyekben el lehet veszni. Aztán képernyő elé ültetjük őket, hogy nyerjünk egy kis nyugalmat, nekik meg élményt. Mire egy gyerek iskolás korba kerül, történetfüggővé válik. A vizuális nyelvet biztosan érti, nem is nagyon kell megerőltetnie az agyát, készen kapja a képeket. Jó esetben érti a mondott, felolvasott mesét is. De a betűk… Az más világ, titkos és ismeretlen. Ha ez a titok érdekli és meg akarja fejteni, akkor a betűzgetés érdekes folyamat számára, és könnyen átlendül azon, hogy eleinte nem nagyon áll össze a történet. De ha a kódfejtés túl lassan megy, és a szöveg nem áll össze mesévé, akkor elveszítheti a türelmét, és előfordul, hogy egyáltalán nem kap rá az olvasásra. Ettől még történetfüggő marad, de megkaphatja az élményt filmekből, haveroktól, játékokból.
A kezdő olvasóknak szánt könyvek, sorozatok segíthetnek átugrani ezt a falat. Úgy vannak kialakítva, hogy a szöveg, a betűméret, a történetvezetés, az illusztrációk mind húzzák előre a szemet. Egyszerűen érthetők, izgalmasak, és ez az izgalom átlendíti a gyerekeket azon, hogy olvasni nehéz. Ha ezeket a könyveket felnőttként olvasom, gyakran hiányérzetem támad, túl egyszerűnek érzem őket. Hogy megszabaduljak irodalmi, pedagógiai és szülői szemlélettől, elképzeltem, hogy visszamegyek az időben, copfos kislány vagyok az olvasóvá válás határán, és kezembe adnak mindenféle könyvet. Aztán megkérdezik, hogy tetszett.
A varázslatos virágbolt (1-4.)
Ezt biztos elolvastam volna, mert kisiskolás koromban kertész akartam lenni (vagy kötéltáncos). Valószínűleg akkor még nem akadtam volna ki a könyvben szereplő növénytani pontatlanságokon, viszont a történetek annyira megfogtak volna, hogy virágboltosat játszottam volna a babáimmal. Ez a könyv nagyon eltalálja a kislány lelket. A főhősnek van egy csipetnyi mágikus képessége, egy kicsit pimasz, barátai az állatok és a virágok, segítőkész, könnyű vele azonosulni, a konfliktusok gyerekre szabottak. Utána, akár esti meseként érdemes elolvasni együtt A kislány, aki meg akarta menteni a könyveket című mesét, hogy ugyanez a bátor és felfedezni vágyó gyerekszellem szépirodalmi nyelven is megszólaljon.
A mágikus detektívbőrönd nyomában (1-2.)
Ha kislányként ezzel a könyvvel kerülök kapcsolatba, akkor a következő dolgot tettem volna: titokban felmászok a padlásra, és lecibálok egy ősrégi, poros bőröndöt. A szobámban rengeteg volt a saját készítésű és mentett kacat, ezek remek otthonra találtak volna benne. Matricám is volt ezer, tele tudtam volna ragasztgatni az elejét, ahogy a könyvben is láttam. Majd az egész kupacot átvittem volna a barátnőimhez hétvégén, hogy unalmas fogócska helyett varázsbőröndös-nyomozósat játsszunk.
Ha egy gyerek rákap a rejtvényfejtés ízére, akkor eggyel biztosabb szövegértési készséggel már kezébe adhatjuk a Szabadulószoba sorozatot – abban ugyan kevesebb a betű, de a rejtvények rendesen megdolgoztatják az agyat.
Vince (1-2.)
Ez cseles, mert felnőttként tetszett, de nem tudom, gyereklényemből milyen reakciót váltott volna ki. Mivel ebben a könyvsorozatban a képeké a főszerep, szerintem hamar elkezdtem volna denevéreket és más állatszellemeket rajzolni. De az is lehet, hogy elalvás előtt, amikor elszabadult a fantáziám, elképzeltem volna, hogy a kispárnámban egy párnaszellem lakik. Egy igazi beszélő párnáért még most is tudnék lelkesedni.
Felnőttként hiszek ebben a műfajban, amely átmenet a meseregény és a képregény között, és érdekes módon ebben a szerkesztőségben mind egyetértettünk. Van benne valami mulatságos, hogy pont egy kísértethistória hozta meg az egyetértést.
A vizualitásra fogékonyabb gyerekeket ezzel a kiadvánnyal elindíthatjuk akár a komolyabb olvasmányok, akár a minőségi képregények felé. Minecraft rajongóknak egy új sorozattal készülünk (A Falu 1-2.), amely hasonló kép-szöveg arányú, mint a Vince sorozat. Ha pedig nagyobb korukban is a műfaj szerelmesei maradnak, a Csontváry című, irodalmi és képzőművészeti csemege lehet jó választás.
Nyúl és Medve (1-2.)
Bizonyítékom van rá, hogy a nem olvasó kiadói tesztgyerek kezébe vette, és addig nem volt hajlandó hazaindulni, amíg be nem fejezte. Lehet, hogy csak szívatott, mert én már mentem volna, de legalább olvasott. Bár lehet, hogy mégiscsak szerette, mert kérte a második részt is. Nekem ez a kedvencem az összes közül, de kislányként nem biztos, hogy ugyanilyen lelkes lettem volna, mert nem szerettem az állatmeséket. Hiba volt, így lemaradtam egy csomó klassz történetről.
A Nyúl és Medve amellett, hogy vicces és igényes szöveg, az állatokat is hitelesen ábrázolja. Ha a gyereknek bejön, érdemes továbblépni a könnyebb szövegű ismeretterjesztő könyvek felé (A fák titkos élete, A méhek titkos élete), vagy ha Jim Field illusztrációi varázsolják el, akkor kezdő olvasóként is befalható A benned élő oroszlán.
Mire mindezt megbeszéltük, eloszlottak a kiadóban a viharfelhők, odakint viszont elkezdett csendesen szitálni az eső. A kajakóma elmúlt, és friss lendülettel tértünk vissza a munkánkhoz, hogy újabb könyveket adhassunk a kezdő, és már gyakorló olvasók kezébe.
szerző: Majoros Nóra